2020. április 26., vasárnap

VI. osztály - AZ ÉSZAK-AMERIKAI FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ


  1. Szép napot kedves hatodikosok, a feladatot lent, a bejegyzés alján találjátok! 


 Amerikát 1492-ben fedezték fel az európaiak. Nemsokára a spanyolok és portugálok elfoglalták Közép- és Dél-Amerika jelentős részét. Észak-Amerikáért egy ideig még nem volt túl nagy érdeklődés.
ANGOL GYARMATOK ÉSZAK-AMERIKÁBAN
Az első angol telepesek a 17. század elején jelentek meg Észak-Amerikában. A 18. század közepére már 13 angol gyarmat sorakozott egymás mellett az Atlanti-óceán partvidékén. Ezeknek az egymástól is független gyarmatoknak az élén angol helytartó állt. 
ELLENTÉT A GYARMATOK ÉS AZ ANYAORSZÁG KÖZÖTT
Anglia ebben az időben sikeres háborúban biztosította tengeri vezető szerepét a franciákkal és a spanyolokkal szemben. E hosszú harc azonban sok pénzbe került, nem csoda hát, hogy az államkincstár kiürült. Az angol politikusok ekkor úgy gondolták, hogy a gyarmatokra kivetendő újabb adókkal pótolják a hiányt. Ez azonban nem várt ellenállást váltott ki.
Az észak-amerikai telepesek kétségbe vonták az angol parlament jogát az adókivetésre. Arra hivatkoztak, hogy nem biztosítottak számukra képviseletet ebben a parlamentben. Azt is sérelmezték, hogy a franciák felett aratott győzelem után jelentős létszámú angol haderőt telepítettek a gyarmatokra. Úgy érezték, hogy a szabadságuk is veszélyben forog. Ráadásul a katonák szállásáról és ellátásáról is a gyarmatlakóknak kellett gondoskodniuk. Az ellenállás forrósodó légkörében mind több szó esett az anyaországtól történő teljes elszakadásról, a függetlenségről.








Észak-amerikai angol telep a 17. század közepén
Az angol parlament, látva a kibontakozó ellenállást, az adók és vámok nagy részét eltörölte, de fenntartotta a teára kivetett vámot. Az északi városok kereskedőinek érdekeit ez alapvetően sértette. Emiatt 1773 végén indiánnak és négernek öltözött telepesek Boston kikötőjében a tengerbe szórták három angol hajó tearakományát. Ezt a híres „bostoni teadélutánt” hamarosan további összetűzések követték. 1775-ben kitört a 13 gyarmat függetlenségi háborúja.

A 13 gyarmat területe (sárgával), illetve az USA az 1783-as békekötés után.



A bostoni teadélután
1773-ban a brit kereskedők raktárai tele voltak indiai teával. Készleteiket – a kormánytól kapott vámkedvezmény révén – az amerikai gyarmatokon akarták értékesíteni.
Ettől New York és Philadelphia teakereskedői igen elcsüggedtek. Röpiratban tudatták: megpróbálják meggyőzni a brit hajók kapitányait, hogy forduljanak vissza szállítmányukkal. Erre kérték a többi kikötővárost is. Leírták továbbá, hogy a jelen helyzetben nem úgy kell tenni, mint a bostoniak, hiszen arrafelé csak az emberek szája jár!
Ezen aztán annyira megsértődtek és feldühödtek a derék bostoniak, hogy amikor megérkezett egy brit teaszállítmány, indiánnak és négernek öltözve odaeveztek a hajókhoz, és a rakományt egyszerűen a tengerbe szórták!



A Függetlenségi nyilatkozat eredeti példánya
A FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ
Az észak-amerikai telepesek megszervezték a katonai ellenállást, majd 1776. július 4-én Philadelphiában (filadelfia) kiadták a híres Függetlenségi nyilatkozatot. Ez a nap – a függetlenség napja – azóta is az Amerikai Egyesült Államok legjelentősebb ünnepe.
A Függetlenségi nyilatkozat két nagy eszmekört fogalmaz meg. Az egyik az emberi szabadságjogok eszméje. Eszerint minden ember egyenlőnek született, s a Teremtő minden embert felruházott „bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal, amelyek közé tartozik az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog.” A másik a függetlenség, az önálló államiság eszméje.
A szabadságukért küzdő telepesek kezdetben nehéz helyzetben voltak. Az angolok tengeri zárlattal (idegen szóval blokáddal) bénították meg a tengeri kereskedelmet és az utánpótlást. Az angolok fő ellenfele, Franciaország azonban nyíltan a gyarmatok mellé állt.
A francia király jelentős anyagi segítsége, a francia katonai szakértők jelenléte és a telepesek kitartása végül meghozta gyümölcsét. Főparancsnokuk, George Washington (dzsórdzs vasinkton) vezetésével rövidesen sikert sikerre halmoztak. Az 1781-es vereség után az angolok a tárgyalások mellett döntöttek. Ennek eredményeként az 1783-as versailles-i (verszáj) békében Anglia elismerte 13 volt gyarmatának függetlenségét. 

Forrás: MOZAIK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése