2019. szeptember 19., csütörtök

Az oszmánok és az iszlám




Feladat

Az Oszmán Birodalom hódításainak története  szorosan összefügg az iszlámmal. E kapcsolódás azonban korántsem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Az oszmánok ugyanis nem túlságosan jó muszlimként kezdték pályafutásukat. Hogy ezt megértsük, egy pillanatra vissza kell tekintenünk az iszlám történetére. Mohamed hangsúlyozottan az arabok prófétája volt, akik azután féltékenyen vigyáztak is a hozzájuk, az ő nyelvükön érkezett kinyilatkoztatásra: az iszlám első évtizedeiben aki nem született arabnak, nem is lehetett az új vallás követője. A Omajjád-dinasztia uralmának vége felé vált egyre hangosabbá az a követelés, hogy a hatalmasra hízott birodalom nem arab alattvalói is felvehessék az iszlámot. Hosszabb hezitálás után ennek engedélyezésére sor is került: ezzel az aktussal vált az iszlám valójában világvallássá. Az iszlám szent nyelve persze az arab maradt, más nyelven nem is létezhet: a muszlimok általános felfogása szerint a Koránt Allah úgy teremtette meg, ahogy ma is ismerjük. Ezért például egy fordítás komoly eltávolodást jelent az isteni műtől. Másrészt maga az iszlám mint vallás alapvetően határozza meg az életmódot: nem csupán a muszlimok vallási életére, hanem mindennapjaira is kiterjed.

A törökök számára az iszlám számos szabálya érthetetlennek és követhetetlennek tűnt: nem csoda, hiszen ezek az arábiai arab társadalomra voltak kitalálva. Nehezen barátkoztak például a dzsámiba járással, a napi ötszöri imával, a hosszú böjttel, a női és férfivilág/élettér szétválasztásával vagy az alkoholtilalommal. De problémát okozott az arabok kutyák iránti ellenszenve is (egy kutya jelenléte például semmissé tehet egy imát): egy sokat vadászó sztyeppei pásztornép számára a kutya elengedhetetlen társ.

1) Hogyan mondod idegen szóval:
a) tétovázik, habozik
b) Isten szavát közvetítő ember
c) uralkodóházból
d) cselekedet, eljárás, művelet
2) Melyik az iszlám szent nyelve?
3) Hányszor imádkoznak egy nap a muszlim hívők?
4) Hogyan nevezik a muszlimok templomát?





2019. szeptember 18., szerda

Kolodko Mihály






Kolodko Mihály szobrász. 1978-ban született a kárpátaljai Ungváron. Ma Budapesten él.



Ungvári szobrai: 






  Budapesti szobrai:





 Kolodko Mihály szobrai Budapesten



Mekk Elek újra a helyén (cikk és video, M2 Petőfi TV)

Szobrot állítottak Fedák Sári színésznőnek szülővárosában, Beregszászon (Origo)
Budapest, a bronz gerillaszobrok második fővárosa (Egy nap a városban)

Tudtad? Nem? Na látod!

Magyarország és Kárpátalja
Kárpátalja a XX. század során 5 államhoz tartozott.

1) Osztrák-Magyar Monarchia
2) Csehszlovákia
3) Magyarország
4) Szovjetunió
5) Ukrajna






Magyarország a második világháború kitörése idején (1939)
Választási körzetek a két világháború közötti Csehszlovákiában, pirossal Kárpátalja.




2019. szeptember 12., csütörtök

Szemelyiségzavarok




A személyiségzavarok (personopathia, personality disorder) gyakran látott kórképek a gyakorlatban. A probléma gyakori, a felnőtt hazai lakosság kb. 10 százalékának, a családorvosukhoz fordulók 20 százalékának, a pszichiátriai osztályos betegeknél pedig kb. 30-40 százaléknak van valamilyen fokú és jellegű, diagnosztizálható személyiségzavara.



A személyiségzavarban szenvedők jellemzői A személyiségzavarok egy részére az jellemző, hogy a környezet számára okoznak elsősorban gondot, ezek az egyének többnyire nem érzékelik, hogy másoknak fájdalmat, kárt okoznak, empátiás készségeik igen alacsonyak, gyakran kerülnek szembe a törvénnyel, gyakoriak a konfliktusaik, munkahelyi és párkapcsolati problémák. Önmaguk többnyire messze alulértékelik a problémáikat, rendre környezetüket okolják a történtek miatt. Más személyiségzavar típusoknál azonban az egyén maga is észleli, hogy probléma van vele, attól szenved is, de érdemben változtatni nem tud rajta. Jelentős arányban diagnosztizálható személyiségzavar bűncselekmények elkövetői között, de a társadalom perifériájára szorult, izolálódott személyek között is gyakori, okként és következményként egyaránt. Az ilyen emberek családi- és magánélete, kapcsolataik gyakran viharosak, nehezen találnak munkát, vagy munkahelyeiket sűrűn váltogatják, nem találják a helyüket. A személyiségzavaros személyek gyakran szinte generálják maguk körül a konfliktusokat, körükben gyakoribbak a válások, és részben következményként közülük kerül ki sok hajléktalan, munkanélküli. Alkohol- és drogprobléma okként vagy következményként egyaránt gyakran megfigyelhetők. Öngyilkossági gondolatok, próbálkozások is sok esetben előfordulnak, bizonyos típusok (borderline, érzelmileg labilis személyiségzavar) esetében hangsúlyozottabban, suicid kísérleteik sok esetben jelzés, figyelemfelhívó jellegűek, egyfajta rossz problémakezelő eszközként. Más esetekben viszont az érintett személy viszonylag jól (vagy csak a külvilág felé!) elboldogul saját korlátaival, a társadalmi normák valamilyen szintű feszegetése, egyéni látásmódjuk, sajátos élményfeldolgozásuk kapcsán sok köztük a sikeres művész, elismert alkotó, gyakran lehetnek kreatív, bár sokszor nem kitartó, öntörvényű, „nehéz” emberek.

(Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/10763/szemelyisegzavarok-tipusai)


A BORDERLINE személyiségzavar


A borderline személyiségzavar gyakorisága a népesség körében folyamatos növekedést mutat. A borderline személyiségzavarban szenvedő ember érzelmi, indulati megnyilvánulásai, környezetéhez való viszonya, reagálásai szélsőségesek, kiszámíthatatlanok. Időnként kedves és megnyerő, időnként pedig elviselhetetlenül indulatos, követelőző és agresszív. Érzelmeit nem tudja kordában tartani. Hol halálosan szereti, hol gyűlöli ugyanazt az embert.

A magány szinte mindig erős szorongást okoz nála. Állandóan igényli, hogy törődjenek vele, de itt is szélsőségeket mutat – egyik pillanatban tanácsot kér, máskor meg csak arra kell a másik, hogy saját önállóságát bizonyítsa.

Kedélye gyakran nyomott, szorongásos rohamok, öngyilkossági késztetések jelentkezhetnek nála. Üresnek, unottnak éli meg magát, nincsenek szilárd, stabil céljai, tervei, elképzelései. A folyamatos üresség elkerülésére állandóan igyekszik valamilyen akciódús tevékenységben részt venni. Jellemző rá a mértéktelenség: fokozott alkoholivás, kábítószerezés, sorozatos szexuális kalandok. A gyógyszerre könnyen rászokik, és nagyon nehezen mond le a főként szorongáscsökkentő, fájdalomcsillapító és altatószerek használatáról, melyekkel folyamatos szorongását próbálja oldani.

(Forrás: http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/betegellatas-es-szakmai-profilok/psziches-zavarok-rovid-leirasa-2/szemelyisegzavarok/borderline-szemelyisegzavar/)

ANTISZOCILÁLIS személyiségzavar

Gyakran nevezik pszichopatának vagy szociopatának az antiszociális személyiségzavarral élő embereket. Legjellemzőbb vonásuk, hogy rendszeresen semmibe veszik és megsértik mások jogait (DSM-IV, 2001). Többnyire ez húzódik meg a különféle bűncselekmények mögött. A viselkedés jelei gyakran már serdülőkorban vagy annál korábban jelentkeznek. Ilyenek lehetnek az iskolakerülés, állatkínzás, verekedés, társakkal szembeni kegyetlenkedés, rongálás, lopás, hazudozás. Az ilyen emberek rendszerint nem számolnak viselkedésük következményeivel, impulzívak, ingerlékenyek, gyakran agresszívek. Tartós kapcsolatra általában képtelenek. Gyakran manipulálnak másokat személyes előny megszerzése céljából. A másoknak okozott fájdalom vagy kár tökéletesen hidegen hagyja őket, lelkiismeret furdalást nem éreznek. Gyakran kerülnek összeütközésbe a törvénnyel, részint erőszakos magatartásuk, részint pedig a drog- vagy alkohol okozta problémák miatt. Egyes felmérések szerint a népesség 3,5 százaléka (többségükben férfiak) sorolható ebbe a kategóriába. Megfigyelések szerint a magatartászavarral vagy figyelemhiányos hiperaktivitással kezelt gyerekek körében jóval magasabb az antiszociális személyiség kialakulásának kockázata. A zavar létrejöttének többféle magyarázata van. Egyes irányzatok a csecsemőkori elhanyagolást és/vagy abúzust jelölik meg magyarázatul, mások a modellkövetést (családi minta), megint mások biológiai gyökereket látnak: az általános aktivitásszint veleszületetten alacsonyabb voltát, és az ebből fakadó fokozott ingerkeresést. A személyiségzavar kezelése a lelkiismeret és a változásra való motiváció hiánya miatt szinte kilátástalan.




Kényszeres személyiségzavar

Kora felnőttkortól kezdve számos különféle helyzetben, nagyfokú rendszeretetben, perfekcionizmusban és a rugalmasság, nyíltság, hatékonyság kárára vezető mentális és interperszonális kontrollban megnyilvánuló általános sajátosság, azaz 4 vagy több az alábbiakból:

(1) a tevékenységek lényegét elvesztően kötődik a részletekhez, szabályokhoz, listákhoz, rendhez, szervezethez vagy forgatókönyvhöz
(2) a feladat befejezését akadályozó mértékben perfekcionista (pl. nem képes befejezni egy munkát, mert a saját szigorú standardjait nem képes elérni)
(3) szélsőségesen odaadó a munka és a produktivitás iránt, kirekesztve a szabadidős elfoglaltságokat és baráti kapcsolatokat (és azt pénzügyi szükség nem indokolja)
(4) aggályoskodó, mértéktelenül lelkiismeretes és rugalmatlan elvi, erkölcsi, más értékrendi ügyekben (és azt kulturális/vallási hovatartozása nem magyarázza)
(5) képtelen kidobni a tönkrement, értéktelen tárgyakat, még akkor se, ha érzelmi/szentimentális vonatkozásuk sincs
(6) kelletlenül bíz meg feladattal másokat vagy dolgozik együtt másokkal, hacsak azok nem vetik alá magukat pontosan az ő elképzeléseinek
(7) maga és mások felé is fukar, a pénzt a jövőbeli ínséges idők tartalékának tekinti
(8) merev és makacs






2019. szeptember 11., szerda

Invazív növények

Az alábbiakban négy invazív növényről látsz képeket.
akác

gyalogakác

 tündérhínár 

ecetfa

 akácfa

tündérhínár

ecetfa

gyalogakác


Földünkön a biológiai sokszínűséget (biodiverzitást) veszélyeztető tényezők között az élőhelyek pusztulását és feldarabolódását közvetlenül a nem őshonos, inváziós fajok terjedése követi. Az özönnövények sokszor okoznak természetvédelmi és esetenként gazdasági (főként mezőgazdasági) kárt, de nem minden esetben (jó példa erre az akác). 




A japánkeserűfű






Rendkívül szívós, mit mi sem jelez jobban, mint, hogy a romtalajokon megél. Ha egyszer megtelepedett, szinte lehetetlen kiirtani - vastag gyöktörzséről újra sarjad még a rendszeres kaszálás ellenére is. A kézi kihúzás nehézkes, a kiásás több eredménnyel járhat. A szár alkalmi levágása a rizómák növekedését okozza, viszont az ismétlődő kihajtás utáni állandó levágás segítheti a gyérítést. (Az elpusztult növényi részeket gondos odafigyeléssel kell megsemmisíteni, mivel a földön hagyott rizómadarabok képesek újra kihajtani.)


Feladat
Japánkeserűfű. Tenyészik nálunk néhány nem kívánatos, sőt kifejezetten veszélyesnek minősített (1), ami akár halálos ellensége is lehet a nálunk honos növényfajoknak. Közéjük tartozik az életrevalóságban (2) ártéri japán keserűfű (Fallopia japonica) is, amely olyan kémiai anyagokat választ ki a gyökerein, amelyek (3) mértékben blokkolják más növények csírázását. Ehhez társul rendkívüli szívóssága: még a (4) talajon is megél. Ez a lágyszárú évelő magról és sarjairól egyaránt terjed, de vegetatív szaporodása páratlanul agresszív: egy-egy tő egy év alatt 20-25 méter hosszúra is képes megnöveszteni a (5). Elképzelhetjük, milyen következményekkel járna, ha ajtót nyitnánk neki. Ahol megtelepedett, onnan csak (6) és fáradságos munkával lehet kiirtani. Hiába kaszáljuk, könnyedén újra (7), kézzel kihúzni szinte lehetetlen, a legtöbb eredménnyel az ásás járhat, amivel feltárjuk az egész gyökérzetet és úgy (8) meg tőle.

Helyettesítsd be ezeket a szavakat: teljes, verhetetlen, özönnövény, kitartó, leglepusztultabb, gyökerét, szabadulunk, sarjad





2019. augusztus 7., szerda

Na, most beszélj!



Közlekedés – A BKK nem vállalhat felelősséget a renitens utasokért.

Ami tizenegy hét kikapcsolódás a gyereknek, az legtöbb esetben nem annyi a szülőnek. A szünidőben sok gyerek önállóan utazik, és a csellengő fiatalok száma is megnő a tömegközlekedési eszközökön. Milyen stratégiát érdemes kialakítani a biztonságos célba éréshez, mit érdemes tenni – és mit nem – például bedrogozott utasok láttán?

Idős férfi lehajtott fejjel szuszog egy ablak melletti ülésen, elbólintott a nagy melegben. A villamosvezető megérinti a vállát, mire felriad, körülnéz, és kásás hangon magyarázkodni kezd a hosszú útról, aztán fogja a táskáját, és nehézkesen lekászálódik a járdára. A vezető eközben már a villamoskocsi elején jár, bizonyára rutinosan felmérte, hogy az utasnak nincs szüksége további segítségre. A törékeny testalkatú, negyvenes nő végigsétál a kiürült szerelvényen minden végállomáson, szemrevételezi, nem maradt-e értéktárgy, szemét vagy eltakarítani való mocsok a távozó tömeg után. Már nyitja a vezetőfülke ajtaját, papírlap fölé hajol, adminisztrál. Hét perce van az indulásig.

Mikor kattan be?

– A mai napon nyolc óra ötven perc a munkaidőm – mutatja a papíron, majd széttárja a karját –, a gyerekeim közben egyedül vannak otthon. Az ebédet kikészítjük nekik, de nem tudunk mit csinálni a férjemmel, mert szükség van mindkettőnk keresetére. Vidéken élünk, ott talán a gyerekek is nagyobb biztonságban vannak. Én már nem jönnék vissza a városba lakni, kerülöm is a keményebb kerületeket, de ha húzósabb járatokra osztanak be, olyankor azért elég sok csellengő fiatalt látok. Múlt héten huszonéves srácok szálltak fel a villamosra, feltűnősködtek, két megálló között aztán bekapcsolták a hordozható hangszórót, üvöltött a zene. Megálltam, kértem, hogy kapcsolják ki, már nyílt is a bicska: „Na, most beszélj!” Persze belém fagyott a szó. A kolléganőmet nemrégiben úgy megütötték, hogy eltörött az állkapcsa. Az ilyen eseteknek következményük is van: helyszínelés, tanúk kihallgatása, de mi lesz aztán? Váratlan helyzetekben idő sincs gondolkodni, hogyan reagálj. A drogosok kiszámíthatatlanok: amelyik bóbiskol az egyik pillanatban, nem tudhatod, nem fog-e bekattanni, ha hozzálépsz, hogy leszállítsd. Legutóbb az utasok közül kértem meg két rokonszenves férfit, hogy segítsenek letenni a randalírozókat. De az utasokra sem számíthatok minden helyzetben, nem is lehet elvárni tőlük a segítséget. Már előre félek az ilyen esetektől. Egyre keményebb világot élünk.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) válasza a helyzetre: az elmúlt években utasteret figyelő kamerarendszer került több mint ezer autóbuszra és trolibuszra, valamint száznál is több villamosszerelvényre. Miközben a BKK egyre több intézkedése növeli a biztonságérzetet a járműveken és az állomásokon, nem árt tudni, hogy a közbiztonságért nem a közlekedési szolgáltató felel. Mint ahogy nem vállalhat felelősséget az utazóközönség megnyilvánulásaiért sem, legyen bár szó tömegben nyomakodó dörgölőzőről (a frottőr kedvence a csúcsforgalom), szatírról, zsebtolvajról vagy akár csak a fűszeres ételek szerelmeséről, akinek jóízű falatozása láttán az egyik szomszéd nagyokat nyel, miközben a másik messzire húzódik a terjengő szagok elől. Mit lehet tenni, ha valaki bűncselekményt, szabálysértést észlel, esetleg agresszív magatartást tapasztal utazás közben? Először is érdemes körülnézni, található-e jegyellenőr vagy biztonsági őr a helyszínen, s ha nincs ilyen személy, még mindig ott a vezető, aki felszólíthatja a jármű elhagyására a közlekedési szabályokra fittyet hányó utast. Előfordulhat, hogy a járművezető nem tud érdemben intézkedni, az utasok azonban szintén segítséget kérhetnek a rendőrségtől vagy a mentőktől. Már ha van hozzá merszük, a legtöbben ugyanis inkább elfordítják a fejüket. A gátlástalanokat bátoríthatja mindennapi tapasztalatuk is: az utazóközönség kerüli a konfliktust, inkább átül vagy leszáll, és átmegy a következő kocsiba, ha elviselhetetlenné válik számára a feszültség, de nem szól be. Csak a fogai között morogja, hogy a vonaljegy áráért kockázat nélkül szeretne minél előbb célba érni.

A BKK szerint a felmerülő problémák kezelése elsősorban a bűnmegelőzéssel foglalkozó hatóságok feladata. Az ORFK nagy energiát fordít a biztonságot veszélyeztető tényezők feltárására, megszüntetésére, a közlekedési ismeretek bővítését pedig már gyerekkortól támogatja. Az iskola rendőre program célja kifejezetten a kisiskolások balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése. A kiskamasz a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb résztvevője a tömegközlekedésnek, mert még nem érzi a rá leselkedő veszélyeket, és a figyelme sem mindig eléggé koncentrált. A fővárosi állatkertben rendezett szünidei sajtótájékoztatón Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Osztályának vezetője tanácsokat fogalmazott meg, míg az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa, Varga Balázs praktikus ötleteket adott a családok számára, hogy gyerekeik ne válhassanak bűncselekmény áldozatává. Az általános iskolásokat arra kérték, hogy ne bízzanak meg idegenekben (még ha kedvesek is), útbaigazítás céljából se menjenek el velük soha sehová, a kamaszok pedig jobban járnak, ha nem hivalkodnak az értékeikkel.


A cikk a Magyar Nemzetben jelent meg


Feladatok:

1) Hogy mondod idegen szóval: engedetlen, ellenszegülő
2) Mivel fenyegetőztek azok a fiatalok, akik hordozható hangszóróval bömböltették a zenét?
3) Igaz vagy hamis?
    a) a férfi "aki kásás hangon magyarázkodott" vélhetőleg valamilyen rosszban sántikált
    b) Berzai Zsolt az ORFK-nál dolgozik
    c) a fiatalok maximum útbaigazítás céljából kísérjék el az idegeneket, ajánlotta Varga Balázs, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa.

2019. július 18., csütörtök

Újlatin nyelvek Európában - a rétoromán

Országok, ahol valamilyen újlatin nyelv a hivatalos: Portugália, Spanyolország (spanyol, katalán), Franciaország, Olaszország, Románia, Moldova Köztársaság (román), Belgium (francia), Svájc (francia, olasz, rétoromán)





Graübünden a legnagyobb svájci kanton, itt hivatalos nyelv a német és az olasz mellett a rétoromán


Feladat:

A rétoromán nyelv

Svájcban a francia és az olasz mellett egy harmadik újlatin nyelvet is beszélnek, amely a Graubünden (franciául Grisons) kantonban regionálisan hivatalos is: a rétorománt. A réto- előtag a Római Birodalom Raetia tartományára utal, a -román pedig itt ’római’-t jelent régies szóval, azaz Róma nyelvéből, a latinból származót. A nyelv beszélői saját nyelvüket rumantschnak [rumancs] hívják.

A Svájcban beszélt nyelvjárásokat németül Rätoromanischnak hívják, azokban az országokban, ahol főként a német kultúra a meghatározó (így Magyarországon is), a rétoromán elnevezés alakjai terjedtek el.
Franciául a nyelvet romanche-nak (ejtsd: [romans]) nevezik, több nyelvben ez az elnevezés terjedt el: angolul például Romanshnak nevezik. A rétoromán terminust ezekben a nyelvekben tágabb értelemben használják: a Svájcban beszélt nyelv mellett a hozzá közel álló olaszországi ladint és friulit is magában foglalja.

romans megnevezést időnként a magyarban is használják, ezt találjuk a Wikipédiában is (feltehetően elsősorban azért, mert az angol wikipédia alapján készült). Ez az elnevezés előfordul más lexikonokban, enciklopédiákban is, de magyar nyelvű nyelvészeti szakmunkákban nem használják. A rétoromán elnevezést pedig hol ilyen, hol olyan jelentésben, gyakran következetlenül használják: a Fodor István szerkesztette A világ nyelvei című kiadvány például a tágabb értelemben használja, és a ladint és a friulit mint a rétoromán változatait említi – a mű rövidített, Fodor által írt változata, A világ nyelvei és nyelvcsaládjai viszont kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy a rétoromán nem tévesztendő össze a Dél-Tirolban beszélt ladinnal...

1)      Melyik országban található Graubünden kanton?
2)      Közülük melyik újlatin nyelv: friuli, ladin, rétoromán, olasz?
3)      Melyik római tartomány nevéből származik a rétoromán elnevezés?
4)      Hogyan nevezik angolul a rétoromán nyelvet?
5)      Melyik országban beszélik a friuli nyelvet?




2019. július 16., kedd

Moldva

Moldva Ștefan cel Mare fejedelem (1457-1504) idején  jóval nagyobb volt, mint a ma Romániához tartozó Moldva és Moldova Köztársaság együttvéve. A terület egésze utoljára a második világháború idején volt román uralom alatt. Besszarábiában a 19. század második felében és a huszadik század első felében jelentős volt a zsidók száma. Kisinyov, a terület fővárosának a  lakossága például a 19. század végén közel fele részben zsidó volt.

Moldva keleti részét (Besszarábiát) először 1812-ben foglalták el az oroszok.





Feladat:

I. A szöveg alapján válaszolj a kérdésekre, a  5-ik és 6-ik feladatnál pedig döntsd el, hogy az állítás igaz, vagy hamis:

A török fennhatóság alatt álló román fejedelemségek sorsát meghatározza az orosz-török háborúk sora, illetve a Török Birodalom balkáni visszaszorulása. A kücsük-kajnardzsi béke (1774) már Oroszország túlsúlyát rögzíti, a fejedelemségeket a cár képviseli a Portánál. Ugyanakkor Moldva Ausztria javára elveszíti Bukovinát (1775), Oroszország javára Besszarábiát (1812).

A háborúkban - melyek során a fejedelemségek rendszeresen orosz megszállás alá kerülnek - egyre több román katona vesz részt orosz oldalon (az 1806-12-esben egész havasalföldi pandúralakulatok).

A krími háborúban  ismét hadműveleti területekké váló fejedelemségeket orosz (1853), illetve osztrák-török csapatok szállják meg (1854), az 1856-os párizsi béke pedig a nagyhatalmak kollektív védnöksége alá helyezve őket megszünteti orosz protektorátusukat. Ugyanakkor Moldva visszakapja Dél-Besszarábiát. Az erősödő egyesülési törekvéseknek az 1858-as párizsi konvenció felemás módon szabad utat enged, s 1859-1862 között a két román fejedelemség egyesül. A 115,8 ezer km2-nyi Románia teljes függetlenségét az 1877-1878-as orosz-török háborút lezáró berlini kongresszus szentesíti. Ugyanekkor Oroszország visszaszerzi Dél-Besszarábiát, Romániához kerül viszont Észak-Dobrudzsa, amivel jelentősen szélesedik tengeri kijárata.

1) Melyik ország lettTörökország legnagyobb európai ellensége a 18. század végtől?
2) Melyik százaban került Bukovina Ausztriához (Habsburg Birodalom)?
3) Melyik országhoz került Moldva keleti része (Besszarábia) a 19. század elején?
4) Melyik két román fejedelemség egyesülését teszi lehetővé az 1858-as párizsi megállapodás?
5) Miután Románia független lett Dél-Besszarábia már nem tartozott hozzá.

6) A krími háború a 18. század ötvenes éveiben zajlott.