2020. május 5., kedd

VIII. osztály - Alexandru Ioan Cuza




1859-ben, az akkor még török fennhatóság alá tartozó Havasalföldön és Moldvában uralkodót kellett választani. Végül mind a két országban ugyanazt a személyt, Alexandru Ioan Cuza-t választották meg. Cuza pedig hozzálátott a két ország egyesítéséhez, amit kezdetben Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségeknek neveztek. (románul: Principatele Unite ale Moldovei și Țării Românești) Rendre egyesítették a két ország hadseregét, kormányát, parlamentjét, egyéb intézményeit, és az 1860-as években már használták a Románia nevet is.

Cuza-ról megválasztása után pozitív hangvételben írt a Pesten megjelenő Vasárnapi Újság, mégpedig a címlapon:


„Kuza Sándor uj tünemény a napjainkban olly változatos politikai láthatáron. Olly hirtelen váratlan és előrelátatlanul tünt ő fel, hogy a diplomatiában megőszült nevezetességek meglepetve kérdezték, hogy ki ő, mi ő, honnét jő, mit akar és hova megy? – E meglepetés által az európai napisajtó elárulta, miszerint azon tartományoknak, mellyekről annyit ir, belviszonyait távolról sem ismeri; mert Kuza Sándor odahaza korántsem olly ismeretlen, mint a nagyvilágban, sőt épen az egyesült fejedelemségre megválasztatása mutatja, hogy nagy népszerüséggel kell birnia.
Ő jelenleg mintegy 36 éves ....” - jobb klikk a képre, aztán: megnyitás új oldalon, és nagyban láthatod. Teljes cikk: ITT

(a Vasárnapi Újság összes megjelent számát pedig itt olvashatod: MEK)


Marosvásárhelyen először a két világháború közötti időszakban neveztek el Cuza-ról utcát, mégpedig azt amelynek az egyik felét addig az Osztrák-Magyar Monarchia korában IV. Béla király utcának, másik felét Lajos király utcának nevezték. (azelőtt Kör utca, még korábban Dinnyeföld utca volt). Amúgy, amikor  Marosvásárhely az első világháború után Romániához került minden magyar személyről elnevezett utcát átkereszteltek. Az marosvásárhelyi utcák régi neveiről itt olvashatsz: ADATBANK)


Szathmáry Pap Károly fényképe Cuza-ról

A sárga területnek volt uralkodója Cuza




Telesuli videó többek között Cuza uralmáról is (8:21-ig)



REDMENTA TESZT 
A feladatot először Balogh Eszter Ildikó oldotta meg teljesen jól.

Korábbi leckék a Románok történelme nevű tantárgyból:

Moldva és Havasalföld egyesülése (1859)

Erdély, Moldva és Havasalföld a 17-18. században (a teszt legügyesebb kitöltői is ki vannak íva)

A 15 éves háború és Mihai Viteazul (a teszt legügyesebb kitöltőjének a neve is megtalálható)

Kelet-Európa a 16. században (a teszt legügyesebb kitöltőinek a neve is megtalálható az oldalon)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése